Kategóriák
Színes Történelem

Ismerd meg Schindler valódi arcát!

A Schindler listája című filmnek köszönhetően ismerte meg a világ Oskar Schindler nevét. Amíg a zsidók szeretettel emlékeznek a az  1974-ben elhunyt egykori német gyárosra, ez nem mondható el a csehekről és a lengyelekről, akik ellen az Abwehr ügynökeként kémkedett. Nem véletlen, hogy a háború végén Svájcba, majd Dél-Amerikába emigrált…

A játékfilm nem tévesztendő össze a dokumentumfilmmel, pláne, ha hollywoodi játékfilmről van szó. Mielőtt szentté avatnák Oskart tudni kell róla, hogy csehországi szudétanémet volt, aki a szülei által elképzelt polgári életet unalmasnak találta. Már diákként dokumentumhamisítási ügybe keveredett. Később sem volt egy mintapolgár. Kalandorként nem csak belépett a szudétanémet pártba a harmincas évek közepén, hanem az Abwehr (német katonai hírszerzés) ügynökeként is dolgozott, lebukott, a Csehszlovákok el is ítélték, de az ország szétesett, Oskar Schindler pedig szabadult. Valószínűleg a kém múltjának és nyelvismeretének köszönhetően ezt követően a lengyelek ellen kezdett el dolgozni, mint “középvezető” egy kisebb hálózatot irányított. Állítólag az általa beszerzett lengyel egyenruhákba öltöztették a gleiwitzi  (ma: Glivice) rádióadó ellen végrehajtott önmerénylet (ezzel indokolták Lengyelország lerohanását a nácik) hulláit…

A jutalom sem maradt el. Mivel a lengyelek ellen dolgozott, így Lengyelország felosztását követően a megszállt Krakkóban kapott egy gyárat szolgálatai elismeréseként. Itt került kapcsolatba a zsidókkal, akik a gyárában dolgoztak. Valóban emberségesen bánt velük, igyekezett normális körülményeket biztosítani (például emelt élelmiszer fejadag), amelyek eleinte minden bizonnyal racionális alapon működött, hiszen a gyakorlott, megfelelő kondíciójú munkaerő termelékenysége sokkal magasabb, mint a néhány hetenként cserélődő, leromlott állapotúaké. Aztán idővel megváltozott, s céljává vált, hogy megmentse dolgozóit, amire nagyjából rá is ment a vagyona. Nagyjából úgy, ahogy a filmben látható (feketepiacon beszerzett élelmiszer, illetve korrupt nácik lefizetése). A film egy állítása biztos nem igaz, hogy nem készítettek a gyárban egyetlen használható lőszert sem, mivel a stratégiai nyersanyagokkal (réz!) szigprú elszámolás működött a birodalomban 43-tól, mástól pedig nem lehetett venni, a lőszer nem fényképezőgép, vagy varrógép volt, amit szabadon adtak-vettek egymás közt…

Ott lett volna még ugyan a csehországi üzemének az értéke, de ezt nem tudta akkor mobilizálni, a náci, német vagyonokat egyébként is rövidesen államosították. De ezt Schindler nem várta meg. Nagyon jól tudta, hogy a visszajövő csehszlovákok agyonlőnék, mint kémet. Ezért néhány zsidó kíséretében, a híres levelet magával víve átvergődött Svájcba, később pedig Dél-Amerikába emigrált feleségével, de minden üzlet befuccsolt, amibe kezdett. Visszatért Németországba, de ott is ez volt a helyzet. Egyszerűen képtelen volt a normális polgári életre. Szerencséjére a zsidók nem feledkeztek meg róla és folyamatosan kisegítették, ha tönkrement. Felesége nem bírta életformáját, elvált.. A halál német otthonában érte. Jeruzsálemben, a keresztény temetőben helyezték örök nyugalomra. Ma is nagy tiszteletben tartják. Ez nem mondható el a csehekről és lengyelekről… Nem egy Wallenberg volt.

A híres Ocskay család tagja, László, honvéd százados önzetlenül megmentett mintegy 2500 zsidót, a történetéről itt olvashatnak:  http://www.kazivilaga.com/blog/2021/01/03/2828/

Egy  láger történet, amikor fellázadtak és kitörtek a zsidók és a szovjet foglyok Sobiborból: http://www.kazivilaga.com/blog/2020/10/14/szokes-sobiborbol-avagy-az-alsobbrenduek-lazadasa/

S akkor következzen az emlegetett mozi, amelyet Krakkóban forgattak. Steven Spielberg rendező  1993-ban készített,  7 Oscar-díjas filmdrámája (Főszereplő: Liam Neeson)  itt tekinthető meg a magyar szinkronos változat : https://videa.hu/videok/film-animacio/schindler-listaja-K4NmTznoYpUtrTHl

***   ***

Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a   http://www.kazivilaga.com-ra, s  tallózzon bátran! Biztos talál olyan cikkeket, amelyek érdeklik!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük