Kategóriák
Uncategorized

Székely hadjárat Moldvában

Az 1848-49-es szabadságharc idején két komolyabb akciót hajtott végre az ország területén kívül a magyar haderő. Az első, a bécsi forradalmárok megsegítésére indított támadás jól ismert, a schwechati vereséggel végződött, a másodikat viszont kevesen ismerik. Bem csapott ki Moldvába székely katonáival 1849 júliusában, amivel nagy zavart okozott az oroszok közt.

Az osztrák és orosz erők már betörtek Erdélybe, amikor Bem úgy döntött, hogy egy váratlan húzással az Ojtozi-szoroson keresztül kitör az oroszok hátába, Moldvába, amely ugyan a Török birodalom része volt közigazgatásilag, de 1825-től, mint protektor az oroszok helyőrségeket állomásoztattak. Bem célja az volt, hogy zavart keltsen, s elvonja a muszkák figyelmét Erdélyről, s lehetőség szerint lázongást kirobbantani a hátukban.

A betörés előkészítésekét először is meg kellett tisztítani az Ojtozi-szorost, amire Tuzson János őrnagy megerősített zászlóalja kapott parancsot, s július 19-én délben indult az expedíció. Másnap érkeztek Ojtozba (ma:Ojtoztelep, Kovászna). Oroszt nem találtak a szoros magyar oldalán, viszont a visszavonuló cári csapatok megrongálták a hidakat és a hegyi utat, amelyet helyre kellett állítani. Amint ez megtörtént, 22-én Bem is megérkezett, s másnap reggel megkezdődött a moldvai betörés, amelyről így számolt be Bánlaky József, A magyar nemzet hadtörténelme című művében: „Július 22-én Bem 2000 gyalogossal, 1000 lovassal és 4 ágyúval az Ojtozi szoroson át moldvai területre lépett, ahol 23-án Chersánál 1 orosz zászlóaljra bukkant, melyet, a határ szemmeltartásával megbízott Ustrugov tábornok által segítségül vitt 1 zászlóaljat és 4 ágyút tevő támogatással együtt, mely Grosestinél egyideig ugyan sikerrel tartotta magát, – visszavetett. Miután Ustrugov az Ocnánál álló zászlóaljat is magához vonta, gyenge hadával Onestibe, onnan pedig Baceuba vonult vissza. Az oroszok enapi vesztesége halottakban 2 tiszt és 38 főnyi legénység, sebesültekben 2 tiszt és 124 főnyi legénység. Bem vesztesége ismeretlen. Baceuban a Moldvában álló összes orosz csapatok parancsnoka, Moller tábornok a legközelebbi napokban 8 zászlóaljat, 1 huszárezredet, néhány kozákszázadot és 16 löveget vont össze, erre azonban már nem volt szükség, miután Bem belátván, hogy fellépését Moldvában korántsem koronázza a kívánt és remélt siker, július 25-én egy füstbement remény emlékével ismét Erdélybe tért vissza.”

Bem 24-én Aknavásáron szállt meg a lovasság kíséretében. A városban lévő orosz katonai raktárak készletét magához vette és 25-én reggel a szoros bejáratának moldvai oldalán, Gorzafalván –ma Ojtoz, románul: Oituz, Bákó megye – szemlét tartott a sereg felett és Tuzson János parancsnoksága alatt hátra hagyott hét század gyalogos, 40 huszárt és 6 ágyút. Intézkedett az összeköttetés fenntartásáról (ami később megszűnt) és elindult Segesvárra…

Tuzson légüres térben találta magát Gorzafalván, az előörsei pedig Aknavásáron és Ónfalván voltak. A napok teltek, a muszkák nem tudták mekkora erővel rendelkezik és egyelőre nem támadtak, viszont a remélt lázongás, felkelés sem tört ki a hátukban, a moldvai csángó magyarok semlegesen kivártak és nem csatlakoztak a honvédekhez (ami érthető is, hiszen a csángóknak a következményekkel is számolniuk kellett). A moldvai románok is semlegesek maradtak, ami az ő esetükben pozitívumnak tekintendő. Feladatát mégis teljesítette, mivel jelentős orosz haderőt kötött le – puszta jelenlétével.

Július 30-án ért véget ez az állapot, amikor is a török hatóságok képviseletében Tuzsonnál megjelent Tefic bég, a török hatóságok képviseletében éa Ászlán, ónfalvai bojár, akik az őrnagy emlékirata szerint Bemmel szerettek volna tárgyalni (tehát távozása után 5 nappal még nem tudták, hogy visszament Erdélybe!). A helyzet tisztázása után átadták a török felszólítást, hogy hagyják el Moldva területét, amelyet Tuzson tudomásul vett.

Még ezen a napon megkezdték a magyar csapatok a kivonulást Moldvából. Ojtozi-szoroson átkelve, Bereck közelébe érve tapasztalták, hogy a magyarok feladták Háromszéket, s ott jelentős osztrák-orosz haderő gyülekezik.  Ezért úgy döntött, hogy Csíkba megy, de az országút már el volt zárva, mellékutakon, hegyi ösvényeken kerülte meg az ellenséget. Július 31-én reggel Szárazpataknál tért rá az útra és amint beért Kászonba rájött, hogy Csíkot kiürítették a magyar csapatok.

Tuzson úgy döntött, hogy megpróbálja feltartóztatni az őt követő nagy erejű ellenséget. „A fegyverbecsületnek eleget teendõ, elhatároztam magam a Nyerges-tetõn állást foglalni, hová alig érkeztem meg, az ellen már nyomomban volt, s délután hatórakor kénytelen voltam fáradt és kiéhezett, 8 gyenge századból álló gyalogságommal,40 lovasommal és 6 ágyúval csatát fogadni, mely az éj beálltával megszûnt. Augusztus 1-ére virradólag a támadást az ellen újból megkezdette”- ez lett a székely Thermopüla, vagyis a Nyerges-tetői csata, de ez már egy másik történet.

###

Ne várjon a közösségi médiában az algoritmusok által kiszámíthatatlanná tett megosztásokra, hanem naponta nézzen be a   http://www.kazivilaga.com-ra, s  tallózzon bátran! Biztos talál olyan cikkeket, amelyek érdeklik!

Térkép: A moldvai magyar hadjárat főbb helyszínei, anno Sósmező volt az utolsó magyar település.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük