Kategóriák
Közélet Miskolc

Lyukóbánya: A föld alatt szén, fölötte nyomor

Manapság Lyukóbányáról a legtöbben a nyomortelepre asszociálnak, ahová az átlagember fényes nappal se meri betenni a lábát. Pedig 20-25 éve még bányászok éltek az ipartelep mellett, a völgyben pedig több százan művelték a telkeket. Aztán 2006-ban bezárt a bánya és jött a harmadik világ, pedig a térségben még mindig óriási szénkészletek vannak, amely igaz, hogy nem környezetbarát, de újra munkát, megélhetést adhatna sokaknak.

A XIX. századi ipari forradalom egyik legfontosabb nyersanyaga a szén volt, amely nélkül nem tudták volna előállítani a gépekhez, vasút- és hajóépítéshez szükséges öntött vasat, acélt.  Jókai Mór, a legnépszerűbb magyar író még regényt is írt a szénbányászatról Fekete gyémántok címmel.

A történelmi Magyarország széntelepeinek többsége Dél-Erdélyben helyezkedett el, de az ipar növekvő igényei miatt mindenütt keresték a szenet. Így jutottak el Borsodba is, ahol a Sajóvölgyében és környékén egymás után nyíltak a bányák Berentén, Edelényben, Putnokon, Diósgyőrben, Perecesen, s Lyukóbányán is. Utóbbi három 1945-től Miskolc részei.

A trianoni békediktátumot következtében a szénbányák döntő többsége hirtelen határon túlra, egy másik országhoz került Magyarországon felgyorsult a szénvagyon feltárása. 1924-ben alakult meg a Lukóvölgy Szénbánya Vállalat, 1938-ban nyílt meg az első akna, s indult meg a mélyművelésű szénkitermelés. A második világháborút követően államosították, majd modernizálták a bányát, amelynek felfutott a termelése. Az itt bányászott barna szén a miskolci és környékbeli nehézipar (és kisebb részben a lakosság) fűtési igényeinek a kielégítését szolgálta.

A bányatelek területén öt széntelep fejlődött ki, amelyek közül kettőt vontak művelés alá. 1950–től a bezárás időpontjáig a közel 300 m mélységben húzódó IV. (Adriány szinti) telepet művelték. Ez a barnaszén telep 2,0-2,8 m vastagságú. Átlagos fűtőértéke 11.600 kJ/kg. A kitermelt szén alapvetően a Borsodi Hőerőmű tüzelőanyag-ellátását szolgálta több évtizeden keresztül.

A bányának négy függőleges aknája volt, melyek közül a két fő aknát centrálisan telepítették. Ezek személy- és anyag­forgalmazási, szellőztetési, valamint termelvény–kiszállítási célt szolgáltak.

A bánya nem volt sújtólégveszélyes és vízveszélyes. Szénporrobbanás, gázkitörésveszély, valamint por- és sugárártalom szempontjából sem volt minősített.

Lyukóbányán a kezdetek jellemző művelési technológiája a robbantásos jövesztésű, fémgerenda biztosítású frontfejtés volt. A szállítást kis kapacitású csillékkel oldották meg.

Az 1960-as, 1970-es években azonban jelentős korszerűsítések mentek végbe. A szenet azóta nagy sikerrel alkalmazott komplex gépesítésű hazafelé haladó frontfejtéseken termelték. Az alkalmazott fronti berendezések fejtésbiztosító hidraulikus pajzsok, jövesztő/rakodó gép és láncos vonszolók voltak. A bányabezárás előtti utolsó frontfejtés 135 m homlokszélességű volt, csökkenő kifutási hosszal.

A jövesztőgép körülbelül 0,6 m fogásmélységben vágta a szenet a fronthomlok mentén. A berendezés előrehaladását a hidraulikus pajzsegységek folyamatos léptetése követte, a fedő és a talp kőzetek biztosítása céljából. A jövesztőgép két, egyenként 1,6 m átmérőjű, késekkel felszerelt tárcsával volt ellátva. A több, mint 30 évvel ezelőtt bevezetett technológiát a bánya bezárásáig sikeresen alkalmazták. A pajzsegységek lengyel, a jövesztőgépek német gyártmányúak voltak.

Ez volt a dicső múlt. Egyszer talán még új életre kell a bánya, de közel se biztos, hogy a mi korunkban.

Kép:  A 2010-ben készült felvételen a néhai Gömöri József egykori bányász mutatta a bányából visszamaradt meddőhányót.  Azóta annyi változott, hogy a növényzet benőtte a hegyoldalt.

###    ###    ###

Látogassa rendszeresen a http://www.kazivilaga.com-ot,  ahol sok aktuális, érdekes témáról olvashat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük